NOSZTALGIA könyv

NOSZTALGIA

 

Gondolt egyet Dénes, őszi szép időben

Mi lenne, ha csak úgy, nosztalgia képpen

Meglátogatnánk a régi otthonunkat

A Soltszentimrei, ősrégi házunkat

 

Közel öt évtized, ami múlt azóta

S késztetett bennünket a nosztalgia útra

Édesapánk nyoma miket hagyott hátra

Megnézzük magunknak emlékek módjára

 

Testvérek egymás közt egy adott időben

Megegyeztünk együtt szombat délelőttben

Gondoltuk, az idő nekünk fog kedvezni

Ezalatt az eső talán nem fog esni

 

Eljött az indulás. Kissé borús idő

Nem foglalkoztatott, hogy szemerkélt az eső

Abban a reményben, hogy úgy is kitisztul

Az eső majd eláll, majd csak jobbra fordul

 

Neki is indultunk öten a nagy útnak

Egy kölcsönzött mikró-kis-autóbusszal

Szép terveink voltak, nagy kirándulások

Dimbes-dombos vidék szép emléknek látszott

 

Csalóka délibáb lett csak az egészből

Mert az eső csak úgy hullott le az égből

Esett, szitált, esett. A levegő lehűlt

Elképzelhető hát, hogy senki sem nem örült

 

Az ilyen időnek, hogyan is örülnénk

Amikor előtte sütött a nap mindég

Hosszú ideje a nap a tájat főzte

Úgy sütött, mintha még mindig csak nyár lenne

 

Sok jó idő után, éppen ezt fogtuk ki

Amikor az idő elkezdett romolni

Nem is tisztult az ég egész nap felettünk

De nem hátráltunk meg, ha már útra keltünk

 

Átmentünk a falun kutatva emléket

A sok változástól sok minden csak rémlett

Nem minden volt ott, ahol emlékeztünk

Sok, mi egykor ott volt, mára végleg eltűnt

 

A csonka torony is újjá van építve

Köré szőlő lugas van már telepítve

Kukoricaföldnek, mit Jóapánk őrzött

Ma már nyoma se nincs, az újítás győzött

 

Az út is máshol van, mint volt hajdanába

Mégis rátaláltunk az öreg tanyára

Még a szőlőket is mindet kiszántották

Helyette helyükön állnak a fenyőfák

 

Úgy tűnt, a domb helyén sima lett a táj

Ahol pedig völgy volt, most emelkedés áll

Mivel futóhomok ura ott a tájnak

A tájképzésre ott tréfás szelek járnak

 

Azok alakítják a környék látképét

Becsapva az ember raktárolt emlékét

Az öreg ház is már át van alakítva

Körötte az erdő is ki van pusztítva

 

Csak a susnyó bokrok áruló egyedek

Mik utalnak arra, hogy erdő lehetett

Szőlő, miből éltünk mind ki van pusztulva

Mivel meg szűnt, át van kocsiúttal húzva

 

Ez úton láttunk egy elakadt autót

Ami nem szerette a futóhomokot

Olyan alaposan el is akadt benne

Segítség nélkül tán még ma is ott lenne

 

Édesapánk nekünk szokta azt mondani

Bajban lehet a jó embert megismerni

Apánknak emlékét tartva szemünk előtt

Nem néztük tétlenül a bajba kerülőt

 

Mentünk segíteni, bár az eső esett

Ám az eredmény még minket is meglepett

Úgy elkapart buszunk, hogy már segítséget

Úgy kellett hívni, hogy rajtunk is segítsen

 

Közben az eső meg nem tágított, esett

Eláztunk rendesen, míg segély érkezett

Az Isten hidege bennünket majd megvett

Különös emlékünk ó hazánkban ez lett

 

Rég emlékeinkben éltünk át hideget

Mert akkor még voltak igazi nagy telek

De az erdő, mi már jól ki lett pusztítva

Tüzelőként volt a hidegre uszítva

 

Így nem is jegyeztük mi a hidegeket

Most inkább a hőség, mi ébreszt emlékeket

Bezzeg, hogy nem esett hajdanán az eső

Hanem csak meleg volt, de az meg rekkenő

 

Iskolába menet majd megsült a lábunk

Mert szegénység miatt csak mezítláb jártunk

Most meg hideg is van, és esik az eső

Álmomba se jöjjön ilyen idő elő

 

Lemondok ezen túl a nosztalgiáról

Csak most menekedjek az influenzától

Utunk végén azért akadt jó dolog is

De az már egy egész máslapra tartozik

 

Hogy az emlék mégis olykor felderengjen

Emlékeztetőül álljon itt pár versem

Van benn tanulságos, ha kell, szórakoztat

Érdemes olvasni. Felüdülést nyújthat

 Pethő István

 

 

 

KONHÁBA

 

Apró ember voltam, beszélni épp tudtam

Ki tudja, fejemben mifélét gondoltam

Estére hajlott már az idő erősen

Szürke, sűrű köddel volt borítva minden

 

Én meg azt, hogy miért, nem tudhatja senki

Kezdtem a lábamat a falunak venni

Lehet, hogy csak éppen az udvaron voltam

De a nagy köd miatt be, már nem találtam

 

Így adódhatott, hogy két kilométerre

Elsomfordáltam a kiadós, nagy ködbe

Épp a szülésznőnek a házánál jártam

Kerítésének a mintáját csodáltam

 

Vízkeleti Irma volt a tulajdonos

A bábaasszony, ki hozzánk volt járatos

Meglepődve kérdi: Ki vagy te kis gyerek

Hogy kerültél ide? Hogyhogy elengedtek

 

Mi a neved mond csak! Ekképpen szólt hozzám

Erre azt feleltem, hogy a nevem: Ippán

Nem érti a nevet. Faggatott hát tovább

Hogy hívják apádat? –Mondom: Édetapám

 

Erre se volt bölcsebb. Jött az újabb kédés

Anyukád hogy hívják? Most erre feleljél

Arra is mondtam, hogy neve: Édetanám

Erre csak kérdezget, hogy juthatna tovább

 

Majd a tudásával, hogy nem gyarapodott

Lakó helyem felül tudakolózgatott

Hol laksz kicsi fiam? Hátha tovább jutunk

De csak azt feleltem: A konhába lakunk

 

No, ez már elég volt. De még megkérdezte

És hol van a konha? Mondd meg elveszettke

Hát a konha ott van a szobaajtónál

A szobába alszunk, ahol van a sok ágy

 

Nem kérdett már tovább. Fogta a kezemet

Elindultunk arra, amerről jöhettem

Útközben kérdezett minden útjárótól

Nem hallottak e még sokágyas családról

 

Ahol a gyerekek igen jól neveltek

Édesanyáméknak hívják szüleiket

Egyszer jött egy néni, aki felelt erre

Mert minap nálunk járt. Így telt feleletre

 

Most már emlékezett rá a bábaasszony

Hiszen már hallhatta nálunk is jó párszor

El is indult velem haza a nagy ködbe

Szüleim keresve jöttek már elébe

 

3. ÉLETRE VALÓSÁG

 

Elek és Istvánka, majdnem egy idősek

Tizenegy hónap, mi elválasztja őket

Egyforma idősek egy teljes hónapig

De a felfogásuk már jól szembe tűnik

 

Történik, hogy ez a két egyforma gyerek

Öt évesek lévén, ötletükkel egyek

Lévén kiváncsik, és kaphatók a rosszra

Mindent mozdítanak játszadozásukra

 

Volt az udvar sarkán egy jókora láda

Amire egy kisebb is fel lett már rakva

Nagyobb a szájával föld felé lenézett

Míg az eget nézte a rárakott kisebb

 

Ez a két mihaszna, játékos kedvében

A kisebb ládába bele mászott szépen

Az üres ládában játék mi is lehet

Hátával döngeti a két kicsi gyerek

 

Egyszerre döntésnek akkora lett súlya

Hogy a kisládának megbillent az alja

Egy pillanatra még jön a meglepetés

De csak hamar erre, mind a kettő merész

 

Majd a döngetéssel odáig jutottak

Hogy a ládának is billegést okoztak

Amikor a láda ismét nem billegett

A két gyerek ezen igen jót nevetett

 

Majd a játékukat fokozva döngettek

Míg a kisládával szépen lebillentek

A láda szájával lefelé leesett

A két gyereknek is jó kedve oda lett

 

Eme játékukat a szülők figyelték

Oda is szóltak, hogy nehogy bajuk essék

De mert veszélyforrást benne nem észleltek

Hagyták a két lurkót, kedvük ott hadd teljen

 

Most aztán ők is csak meglepetten vártak

Mert ha baj történik, sírva fakadnának

De a láda csendes. Nem hallik még nesz se

Homokba eséstől meg voltak úgy lepve

 

Hanem a két gyerek egyszer csak duót kezd

Már is a segítség után esedezett

Szülők megnyugodtak! Ha segítség kell nekik

Akkor egész biztos semmi bajuk eddig

 

Most aztán mi legyen? Kérdezték egymástól

Mert ha segítenek, megteszik még máskor

Végül úgy döntöttek, jó lesz egy kis próba

A gond megoldását hagyják a lurkókra

 

Oda is szóltak hát, persze remény telten

Hátha megoldják a kérdést ott benn ketten

A két gyerek hallgat. Szigorú hang hatott

Előzőleg ebből mind a kettő kapott

 

Egy kis tanakodás döntötte a kérdést

Amit a kisebbtől hallottak meg elébb

Mivel ő mondta a helyzet megoldását

Hogy emeljék ketten meg kicsit a ládát

 

Majd ő aztán tartja, míg amaz kimászik

Utána ő fogja, s a gond megoldódik

A tervet amaz se vétózta. Fogták hát

Megemelték közös erővel a ládát

 

A láda nehéz volt az ötéves gyereknek

Sürgette is amazt, nagyon igyekezzen

Az végül kimászott. Csere is megesett

A két kis mihaszna terve sikeredett

 

Amikor kint voltak végül mind a ketten

Szülők is nyugodtan véleményt cseréltek

Megállapították egyesült nézettel

A kisseb jobban el van látva ötlettel

 

Ez a meglátásuk bizonyságot is nyert

Mert, életvitelben is, így arattak sikert

Bár a nagyobbnak is voltak ötletei

De a kisebbiknek könnyebb volt dönteni

 

Annak a kezéből nem sírt ki a szerszám

Még görbe szöggel is szögelt össze deszkát

Mikor madzag kellett, de nem volt kezénél

Keresett megoldást a cipőfűzőjénél

 

Kalapács híján se nem esett kétségbe

Fogott nagy kavicsot, s használta ütésre

Addig mesterkedett, míg műve elkészült

Ezzel elégedés érzete megbékült

 

Azóta, se hírük, se nyomuk ládáknak

De az emlékezés lebbenti a fátylat

Ami az életben, mindig, lenni szokott

Ötlet hiány! Náluk, gondot nem okozott

 

Talán, ha ott, akkor segítséget kapnak

Életben sorsuk is másként alakulhat

Akkor megtanulták, dönteni hogyan kell

Mert a jó döntéssel könnyen él az ember

 

4. ELSŐSEGÉLY

 

Történik az eset még gyerekkoromban

Mikor védőszentként a kicsikkel voltam

Szüleink dolgoztak, nagyja iskolában

A kis testvérek gondját, mint tudtam, elláttam

 

Itt esett meg az a különös esemény

Segítenem kellett húgom szenvedésén

Aki majd meg szakadt erőlködésében

De a szorulása nem engedett mégsem

 

Már mind, kik ott voltunk, aggódva figyeltük

Meg fog tán szakadni a kicsi testvérünk

De csak lilult, kékült a nagy nyögésekben

És a „dolga” mégis ott állt végezetlen

 

Mit lehetett tenni? Én is gyerek voltam

De a megoldáson igen gondolkoztam

Látván a kishúgom miként erőlködik

Testéből a „dugó” még se nem távozik

 

Olyan szorulása volt szegény kis lánynak

Mintha dugó volna abban a nyílásban

Megigézve néztük mind, kik körül álltunk

Láttuk, ez nem tréfa! Valamit csináljunk

 

Végül azt gondoltam, az ott dugó benne

Talán dugóhúzó az, mi segíthetne

Már is fogtam erre a dugó húzónkat

El is kezdtem vele különös dolgomat

 

Dugóhúzó végét rája irányítva

Elkezdtem tekerni, mintha dugó volna

Bele is ment annak csigája rendesen

Csodák csodájára sikeredett tervem

 

A dugó engedett. Ki is tudtam húzni

Láttuk a kislányt is ettől könnyebbülni

Majd ami még bent volt, hamar kitolódott

Ezzel a hatalmas nagy gond megoldódott

 

A kislány színe is átállt normálisra

Még a jó kedve is előkerült újra

Én meg úgy éreztem nagydolgot végeztem

El is teltem rögtön életmentő hittel

 

Igaz, hogy letolást kaptam szüleimtől

Mikor haza jőve értesültek erről

Adták a tanácsot máskor mit csináljak

De azóta nem volt eset, hogy használjam

 

Ám, az, az esemény, még máig is éltet

Mily hálával néztek rám ott a testvérek

Beavatkozásom pozitívnak vették

Ötletességemet akként értékelték

Pethő István 

 

  36 20 4830126

Oldal: NOSZTALGIA
ÚNIÓS DÍJAKKAL KITÜNTETETT ÍRÁSAIM - © 2008 - 2024 - verseknovellak.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat