NOSZTALGIA könyv
NOSZTALGIA
Gondolt egyet Dénes, őszi szép időben
Mi lenne, ha csak úgy, nosztalgia képpen
Meglátogatnánk a régi otthonunkat
A Soltszentimrei, ősrégi házunkat
Közel öt évtized, ami múlt azóta
S késztetett bennünket a nosztalgia útra
Édesapánk nyoma miket hagyott hátra
Megnézzük magunknak emlékek módjára
Testvérek egymás közt egy adott időben
Megegyeztünk együtt szombat délelőttben
Gondoltuk, az idő nekünk fog kedvezni
Ezalatt az eső talán nem fog esni
Eljött az indulás. Kissé borús idő
Nem foglalkoztatott, hogy szemerkélt az eső
Abban a reményben, hogy úgy is kitisztul
Az eső majd eláll, majd csak jobbra fordul
Neki is indultunk öten a nagy útnak
Egy kölcsönzött mikró-kis-autóbusszal
Szép terveink voltak, nagy kirándulások
Dimbes-dombos vidék szép emléknek látszott
Csalóka délibáb lett csak az egészből
Mert az eső csak úgy hullott le az égből
Esett, szitált, esett. A levegő lehűlt
Elképzelhető hát, hogy senki sem nem örült
Az ilyen időnek, hogyan is örülnénk
Amikor előtte sütött a nap mindég
Hosszú ideje a nap a tájat főzte
Úgy sütött, mintha még mindig csak nyár lenne
Sok jó idő után, éppen ezt fogtuk ki
Amikor az idő elkezdett romolni
Nem is tisztult az ég egész nap felettünk
De nem hátráltunk meg, ha már útra keltünk
Átmentünk a falun kutatva emléket
A sok változástól sok minden csak rémlett
Nem minden volt ott, ahol emlékeztünk
Sok, mi egykor ott volt, mára végleg eltűnt
A csonka torony is újjá van építve
Köré szőlő lugas van már telepítve
Kukoricaföldnek, mit Jóapánk őrzött
Ma már nyoma se nincs, az újítás győzött
Az út is máshol van, mint volt hajdanába
Mégis rátaláltunk az öreg tanyára
Még a szőlőket is mindet kiszántották
Helyette helyükön állnak a fenyőfák
Úgy tűnt, a domb helyén sima lett a táj
Ahol pedig völgy volt, most emelkedés áll
Mivel futóhomok ura ott a tájnak
A tájképzésre ott tréfás szelek járnak
Azok alakítják a környék látképét
Becsapva az ember raktárolt emlékét
Az öreg ház is már át van alakítva
Körötte az erdő is ki van pusztítva
Csak a susnyó bokrok áruló egyedek
Mik utalnak arra, hogy erdő lehetett
Szőlő, miből éltünk mind ki van pusztulva
Mivel meg szűnt, át van kocsiúttal húzva
Ez úton láttunk egy elakadt autót
Ami nem szerette a futóhomokot
Olyan alaposan el is akadt benne
Segítség nélkül tán még ma is ott lenne
Édesapánk nekünk szokta azt mondani
Bajban lehet a jó embert megismerni
Apánknak emlékét tartva szemünk előtt
Nem néztük tétlenül a bajba kerülőt
Mentünk segíteni, bár az eső esett
Ám az eredmény még minket is meglepett
Úgy elkapart buszunk, hogy már segítséget
Úgy kellett hívni, hogy rajtunk is segítsen
Közben az eső meg nem tágított, esett
Eláztunk rendesen, míg segély érkezett
Az Isten hidege bennünket majd megvett
Különös emlékünk ó hazánkban ez lett
Rég emlékeinkben éltünk át hideget
Mert akkor még voltak igazi nagy telek
De az erdő, mi már jól ki lett pusztítva
Tüzelőként volt a hidegre uszítva
Így nem is jegyeztük mi a hidegeket
Most inkább a hőség, mi ébreszt emlékeket
Bezzeg, hogy nem esett hajdanán az eső
Hanem csak meleg volt, de az meg rekkenő
Iskolába menet majd megsült a lábunk
Mert szegénység miatt csak mezítláb jártunk
Most meg hideg is van, és esik az eső
Álmomba se jöjjön ilyen idő elő
Lemondok ezen túl a nosztalgiáról
Csak most menekedjek az influenzától
Utunk végén azért akadt jó dolog is
De az már egy egész máslapra tartozik
Hogy az emlék mégis olykor felderengjen
Emlékeztetőül álljon itt pár versem
Van benn tanulságos, ha kell, szórakoztat
Érdemes olvasni. Felüdülést nyújthat
Pethő István
KONHÁBA
Apró ember voltam, beszélni épp tudtam
Ki tudja, fejemben mifélét gondoltam
Estére hajlott már az idő erősen
Szürke, sűrű köddel volt borítva minden
Én meg azt, hogy miért, nem tudhatja senki
Kezdtem a lábamat a falunak venni
Lehet, hogy csak éppen az udvaron voltam
De a nagy köd miatt be, már nem találtam
Így adódhatott, hogy két kilométerre
Elsomfordáltam a kiadós, nagy ködbe
Épp a szülésznőnek a házánál jártam
Kerítésének a mintáját csodáltam
Vízkeleti Irma volt a tulajdonos
A bábaasszony, ki hozzánk volt járatos
Meglepődve kérdi: Ki vagy te kis gyerek
Hogy kerültél ide? Hogyhogy elengedtek
Mi a neved mond csak! Ekképpen szólt hozzám
Erre azt feleltem, hogy a nevem: Ippán
Nem érti a nevet. Faggatott hát tovább
Hogy hívják apádat? –Mondom: Édetapám
Erre se volt bölcsebb. Jött az újabb kédés
Anyukád hogy hívják? Most erre feleljél
Arra is mondtam, hogy neve: Édetanám
Erre csak kérdezget, hogy juthatna tovább
Majd a tudásával, hogy nem gyarapodott
Lakó helyem felül tudakolózgatott
Hol laksz kicsi fiam? Hátha tovább jutunk
De csak azt feleltem: A konhába lakunk
No, ez már elég volt. De még megkérdezte
És hol van a konha? Mondd meg elveszettke
Hát a konha ott van a szobaajtónál
A szobába alszunk, ahol van a sok ágy
Nem kérdett már tovább. Fogta a kezemet
Elindultunk arra, amerről jöhettem
Útközben kérdezett minden útjárótól
Nem hallottak e még sokágyas családról
Ahol a gyerekek igen jól neveltek
Édesanyáméknak hívják szüleiket
Egyszer jött egy néni, aki felelt erre
Mert minap nálunk járt. Így telt feleletre
Most már emlékezett rá a bábaasszony
Hiszen már hallhatta nálunk is jó párszor
El is indult velem haza a nagy ködbe
Szüleim keresve jöttek már elébe
3. ÉLETRE VALÓSÁG
Elek és Istvánka, majdnem egy idősek
Tizenegy hónap, mi elválasztja őket
Egyforma idősek egy teljes hónapig
De a felfogásuk már jól szembe tűnik
Történik, hogy ez a két egyforma gyerek
Öt évesek lévén, ötletükkel egyek
Lévén kiváncsik, és kaphatók a rosszra
Mindent mozdítanak játszadozásukra
Volt az udvar sarkán egy jókora láda
Amire egy kisebb is fel lett már rakva
Nagyobb a szájával föld felé lenézett
Míg az eget nézte a rárakott kisebb
Ez a két mihaszna, játékos kedvében
A kisebb ládába bele mászott szépen
Az üres ládában játék mi is lehet
Hátával döngeti a két kicsi gyerek
Egyszerre döntésnek akkora lett súlya
Hogy a kisládának megbillent az alja
Egy pillanatra még jön a meglepetés
De csak hamar erre, mind a kettő merész
Majd a döngetéssel odáig jutottak
Hogy a ládának is billegést okoztak
Amikor a láda ismét nem billegett
A két gyerek ezen igen jót nevetett
Majd a játékukat fokozva döngettek
Míg a kisládával szépen lebillentek
A láda szájával lefelé leesett
A két gyereknek is jó kedve oda lett
Eme játékukat a szülők figyelték
Oda is szóltak, hogy nehogy bajuk essék
De mert veszélyforrást benne nem észleltek
Hagyták a két lurkót, kedvük ott hadd teljen
Most aztán ők is csak meglepetten vártak
Mert ha baj történik, sírva fakadnának
De a láda csendes. Nem hallik még nesz se
Homokba eséstől meg voltak úgy lepve
Hanem a két gyerek egyszer csak duót kezd
Már is a segítség után esedezett
Szülők megnyugodtak! Ha segítség kell nekik
Akkor egész biztos semmi bajuk eddig
Most aztán mi legyen? Kérdezték egymástól
Mert ha segítenek, megteszik még máskor
Végül úgy döntöttek, jó lesz egy kis próba
A gond megoldását hagyják a lurkókra
Oda is szóltak hát, persze remény telten
Hátha megoldják a kérdést ott benn ketten
A két gyerek hallgat. Szigorú hang hatott
Előzőleg ebből mind a kettő kapott
Egy kis tanakodás döntötte a kérdést
Amit a kisebbtől hallottak meg elébb
Mivel ő mondta a helyzet megoldását
Hogy emeljék ketten meg kicsit a ládát
Majd ő aztán tartja, míg amaz kimászik
Utána ő fogja, s a gond megoldódik
A tervet amaz se vétózta. Fogták hát
Megemelték közös erővel a ládát
A láda nehéz volt az ötéves gyereknek
Sürgette is amazt, nagyon igyekezzen
Az végül kimászott. Csere is megesett
A két kis mihaszna terve sikeredett
Amikor kint voltak végül mind a ketten
Szülők is nyugodtan véleményt cseréltek
Megállapították egyesült nézettel
A kisseb jobban el van látva ötlettel
Ez a meglátásuk bizonyságot is nyert
Mert, életvitelben is, így arattak sikert
Bár a nagyobbnak is voltak ötletei
De a kisebbiknek könnyebb volt dönteni
Annak a kezéből nem sírt ki a szerszám
Még görbe szöggel is szögelt össze deszkát
Mikor madzag kellett, de nem volt kezénél
Keresett megoldást a cipőfűzőjénél
Kalapács híján se nem esett kétségbe
Fogott nagy kavicsot, s használta ütésre
Addig mesterkedett, míg műve elkészült
Ezzel elégedés érzete megbékült
Azóta, se hírük, se nyomuk ládáknak
De az emlékezés lebbenti a fátylat
Ami az életben, mindig, lenni szokott
Ötlet hiány! Náluk, gondot nem okozott
Talán, ha ott, akkor segítséget kapnak
Életben sorsuk is másként alakulhat
Akkor megtanulták, dönteni hogyan kell
Mert a jó döntéssel könnyen él az ember
4. ELSŐSEGÉLY
Történik az eset még gyerekkoromban
Mikor védőszentként a kicsikkel voltam
Szüleink dolgoztak, nagyja iskolában
A kis testvérek gondját, mint tudtam, elláttam
Itt esett meg az a különös esemény
Segítenem kellett húgom szenvedésén
Aki majd meg szakadt erőlködésében
De a szorulása nem engedett mégsem
Már mind, kik ott voltunk, aggódva figyeltük
Meg fog tán szakadni a kicsi testvérünk
De csak lilult, kékült a nagy nyögésekben
És a „dolga” mégis ott állt végezetlen
Mit lehetett tenni? Én is gyerek voltam
De a megoldáson igen gondolkoztam
Látván a kishúgom miként erőlködik
Testéből a „dugó” még se nem távozik
Olyan szorulása volt szegény kis lánynak
Mintha dugó volna abban a nyílásban
Megigézve néztük mind, kik körül álltunk
Láttuk, ez nem tréfa! Valamit csináljunk
Végül azt gondoltam, az ott dugó benne
Talán dugóhúzó az, mi segíthetne
Már is fogtam erre a dugó húzónkat
El is kezdtem vele különös dolgomat
Dugóhúzó végét rája irányítva
Elkezdtem tekerni, mintha dugó volna
Bele is ment annak csigája rendesen
Csodák csodájára sikeredett tervem
A dugó engedett. Ki is tudtam húzni
Láttuk a kislányt is ettől könnyebbülni
Majd ami még bent volt, hamar kitolódott
Ezzel a hatalmas nagy gond megoldódott
A kislány színe is átállt normálisra
Még a jó kedve is előkerült újra
Én meg úgy éreztem nagydolgot végeztem
El is teltem rögtön életmentő hittel
Igaz, hogy letolást kaptam szüleimtől
Mikor haza jőve értesültek erről
Adták a tanácsot máskor mit csináljak
De azóta nem volt eset, hogy használjam
Ám, az, az esemény, még máig is éltet
Mily hálával néztek rám ott a testvérek
Beavatkozásom pozitívnak vették
Ötletességemet akként értékelték
Pethő István
36 20 4830126